Április 18-án átadásra kerültek a DECODE 2024 Díjak és megnyílt a pályaművekből rendezett kiállítás. A DECODE küldetése, hogy megfejtse és fókuszba helyezze az alkotások mögött rejlő koncepciót, bemutassa a művészi indíttatást és ezzel inspiráljon, valamint beszélgetést, vitát kezdeményezzen. Ennek érdekében alapítványunk pályázatot írt ki fiatal alkotók számára Építészet, valamint Vizuális és alkalmazott művészet kategóriákban. A pályázóknak egy saját projektjükön keresztül kellett bemutatni az alkotói gondolatmenetet, melyet egy legfeljebb három perc hosszúságú médiafájlban kellett prezentálniuk. A pályaműveket az építészet és művészet területeinek elismert szakemberei bírálták el. A bíráló bizottság a pályázatok közül kategóriánként 1-1 Fődíjat és 2-2 Ígéretes projekt díjat, valamint 1 db Spotlight szponzori különdíjat osztott ki, melyet idén is a társadalmat szolgáló, azt előmozdító kreatív alkotások elismeréseként nyújtott át. A pályázat összdíjazása a két kategóriában, együttesen nettó 2.100.000Ft volt. A pályázati anyagból rendezett kiállítás 2024. április 19-25. között tekinthető meg, helyszíne az aqb Project Space. A Díj kiemelt támogatói az alapító BORD Építész Stúdió mellett a Be Light! és a Holland Nagykövetség, az esemény médiapartnere az Octogon Architecture & Design magazin, további támogatók az Alukönigstahl Kft., Sauska & Társa Kft., Szinorg Universal Zrt.
A DECODE eseménysor immár hatodik alkalommal került megrendezésre, ám most új időpontban. Az idei DECODE 2024 Spring elnevezés is arra utal, hogy ezentúl a megszokott őszi időszak helyett tavasszal érkezik a díjpályázat. A díjátadót megelőző pályázatra idén 47 munka érketett be, 20 Építészet és 27 Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában, amelyek közül egy szakmai zsűri válogatta ki a legkiemelkedőbb munkákat.
A zsűri tagjai: Bordás Péter, Ybl-díjas építész, a BORD Építész Stúdió alapítója és tulajdonosa, zsűrielnök, a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány alapítója, kuratóriumának elnöke – Etentuk Inemesit, kulturális menedzser, Artlocator Magazin alapítója – Dr. Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar, egyetemi tanára és dékánja – Golda János Ybl-, Pro Architectura- és Príma-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – Kálmán Borbála, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, kurátor, művészettörténész – Dr. Kukla Krisztián, az aqb (art quarter budapest) művészeti vezetője – Pém Ildikó, a BORD Építész Stúdió alapítója és tulajdonosa, a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány alapítója, kuratóriumi tagja – Schneider Erika, kommunikációs tanácsadó – Szabó Levente DLA, Ybl-, Pro Architectura- és Prima-díjas építész, a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára.
A bíráló bizottság a pályázatok közül kategóriánként 1-1 Fődíjat és 2-2 „Ígéretes projekt” díjat osztott ki. A pályázat összdíjazása a két kategóriában, együttesen nettó 2.100.000 Ft volt. A fődíj mellé egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is társult. Idén az Építészet kategória mindhárom díjazott alkotója egy öt napos hollandiai tanulmányútban részesül a budapesti Holland Nagykövettség jóvoltából. A DECODE Spotlight különdíját idén negyedszer ítélték oda, amely a társadalmat szolgáló, azt előmozdító kreatív alkotásokat díjazza. A különdíj a Be Light! jóvóltából egy design világítótest.
A beérkezett pályaművekből a zsűri 17 munkát választott be a kiállítás anyagába. A kiállítás helyszíne az aqb Project Spacekiállítóterében kapott helyett. Az egykori Haggenmacher sörgyárban található kortárs művészeti központ a kiállítóterek mellett egy művész rezidencia programnak is otthont ad, mely által a különböző területekről érkező művészek, zenészek, táncosok és alkotók számára a kulturális élet igazi olvasztótégelyévé vált Budapesten. A fa pillérvázas, rusztikus hangulatú kiállítótérben idén hatalmas ledfalakon futnak a kiállított projektek, melyek mellett a kisfilmekhez kapcsolódó műtárgyak is megtekinthetők. A kiállítás április 19-25 között látogatható, a Facebook eseményben feltűntetett időpontokban. A kiállítást követően a díjazott és shortlist pályamunkák felkerülnek a DECODE Youtube oldalán található digitális filmtárba, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek és inspirációt nyújtsanak a jövő alkotói számára.
Építészeti Fődíjban részesült: Komplemen-tér – Alkotó: Lantos Balázs
Ígéretes Építészeti Projekt Díjban részesült: A Ritual Tour on Merapi Volcano – Alkotó: Petrányi Luca
Ígéretes Építészeti Projekt Díjban részesült: Mű=hely – Alkotó: Hajós Dorina
Művészeti Fődíjban részesült: Hagyjad már magad békén élni – Alkotók: Törteli Lilla, Deák Malvin
Ígéretes Művészeti Projekt Díjban részesült: Emlék Szalámi – Alkotó: Milinszki Boglárka
Ígéretes Művészeti Projekt Díjban részesült: Eltemetett tér – Alkotó: Hoff Bence
Spotlight Díj: Lenke udvar – Alkotók: Brjeska Laura Regina, Polyák Júlia, Prőhle Borbála Piroska
A kiállításon megtekinthető shortlist projektek:
Homoklak – Alkotók: Ignácz Réka, Buday Bendegúz
Alakbánya – Alkotók: Lizer Dorottya, Szakonyi Luca Zsófia
Rakodó Újratöltve – Alkotó: Klenóczky Dániel Péter
Kompánia – Alkotó: Ruszinkó Dominika
Stolen Fire – Alkotó: Birkás Mona
DANSE MACABRE – Alkotók: Kaldenecker Zsófia, Szerdahelyi Dalma
Melegsugarak – Alkotók: Sztefanu Marina, Fülöp Gergő
Verstér – Alkotó: Juhász Judit
Beleélés – Alkotó: Martincsák Anna
Homo Cubus – Alkotó: Tóth Laura Lala