Mi volt különleges az 2020-as pályázatokban? Miért is jó, ha építészek és művészek találkoznak egymással? Mit ad a DECODE, mit lehet profitálni a kisfilmeket látva? Többek közt ezeket a kérdéseket tettük fel a zsűritagoknak. Természetesen mindenkiben megszülettek a saját szubjektív válaszai és láthatóan mindenkit más ragadott meg, hiszen különbözőek vagyunk.

Kétségtelen, hogy a 2020-as év más volt, mint a többi, hiszen a karantén időszak mindannyiunkra mély hatással volt. Jól látható ez a DECODE pályázatára beérkezett alkotásokon is. Olyan témák foglalkoztatták a fiatalokat, mint a tér fogalma, a benne levő tárgyak, formák és az ember kapcsolata. A fal eddig főként a védelmet szimbolizálta, míg ma inkább az elszigetelődésre, szeparációra hívja fel a figyelmet.

Felmerült az egyre növekvő személyes tér igénye, a korlátlan szabadság és a természet jelenlétére való igény a mindennapokban. Olyan ellentétek, mint pozitív-negatív tér, fizikális és gondolati tér, jelenlét-hiány. Szó volt a lakhatás, hajléktalanság, éghajlatváltozás kérdéseiről. Mindezek hátterében pedig erős érzelmek húzódnak, kezelhetetlen félelem, tehetetlenség, elhagyatottság, énkeresés. Az intenzív érzelmek és az igény a megújulásra általában a határok feszegetéséhez vezet.

A művészek különösen érzékenyek a körülöttünk lévő világ változásaira. Ahogy ők megfogják, értelmezik és prezentálják az eseményeket, hatással van a többi szakmára, köztük az építészetre is. Mondhatnánk, hogy a karantén témája lerágott csont, de nem hiszem, hogy divatként tekinthetünk egy ilyen problémára és tovább léphetünk anélkül, hogy építő megoldásokat keresnénk. Különös tekintettel arra, hogy az építészetben csak most, illetve az elkövetkező években lesznek láthatóak ennek hatásai. Növekszik-e a minimális személyes tér mérete? Változnak-e a funkcionális igények, hogy biztosítani tudjuk a szükséges intimitást és egészséges környezetet? Hogyan vonható be minél intenzívebben a természet a lakótérbe? Elfogadható és megoldható-e, hogy bizonyos esetekben ne tervezzünk hűtést az épületekbe?

Építészként nem csak vakon követjük a megbízói igényeket, hanem aktív részesei vagyunk egy közös munkának. Egy épületet legalább 50 évre építünk, így a mi felelősségünk, hogy jövőbe látó, innovatív megoldásokat hozzunk létre. Itt kapcsolódik össze számomra az építész és művész szerepe, amelyben a művész felteszi a kérdést, az építész pedig válaszokat keres.

Összegezve, ez alkalommal is inspirálóak voltak a pályázati anyagok. Ajánlom, hogy nézzétek meg a díjazott és shortlist munkákat, alkossatok véleményt és vigyétek tovább a gondolatsort!

 

Pém Ildikó kuratóriumi tag írása