November 10-én ünnepélyes keretek közt átadásra kerültek a DECODE 2021 díjak a Faur Zsófi Galériában és megnyílt a díjazott pályaművekből rendezett kiállítás. A szakmai zsűri a rekord számú regisztrációból leadott 52 pályamunkából választotta ki a kiállítókat és a díjazottokat. Az Alapítvány a szakmai zsűri döntése alapján a két kategóriában összesen nettó 1.250.000 forintot, egy-egy Fődíjat és két-két Ígéretes projekt díjat, valamint a társadalmat szolgáló, azt előmozdító kreatív alkotásokra figyelmet felhívni kívánó DECODE Spotlight különdíjat osztott ki. Idén először a fődíj mellé egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is társult. A kiállítás november 11-től november 17-ig 12-18 óráig látogatható a Faur Zsófi Galériában (1114 Bp. Bartók Béla út 25.), illetve november 13-tól egy éven át virtuálisan is megtekinthető.
A DECODE pályázatra idén közel 100 regisztráció és abból 52 pályamű érkezett be. A beérkező munkákat az építészet és művészet jeles képviselőiből összeállított szakmai zsűri bírálta el. A bíráló bizottság a pályázatok közül kategóriánként 1-1 Fődíjat és 2-2 „Ígéretes projekt” díjat osztott ki. A pályázat összdíjazása a két kategóriában, együttesen nettó 1.250.000 Ft volt. Idén másodszorra került átadásra a DECODE Spotlight Díj, egy különdíj, amely a társadalmat szolgáló, azt előmozdító kreatív alkotásokat díjazza. Idén először a fődíj mellé egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is társult. A vizuális művészet és építészet metszéspontjait kifejező, letisztult különleges, víztiszta üvegből készült, kézzel csiszolt díjtárgy időtálló módon ábrázolja a DECODE szellemiségét és kifejezi a díj átadásával járó elismerés horderejét.
A beérkezett pályaművekből kilencet választott be a zsűri a kiállításba. A kiállítás nagyméretű képernyőkön futó videókban mutatja be a DECODE pályázat két kategóriájának győzteseit, különdíjasát, valamint a „shortlist” projekteket.
A DECODE 2021 Fődíjas projektje Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában
Méhes
Alkotó: Zsin Bence
Alkotói statement:
A Méhes egy olyan részvételen alapuló, helyspecifikus alkotás, aminek központi témája ember és élettér viszonya. Az alkotás különböző személyek, és helyszínek kapcsolatát bevonva a mű narratívájába, több egymással párhuzamos alkotói szálon keresztül valósult meg. A végső helyszín, aminek tereiben ezek a szálak össze tudtak futni, egy használaton kívüli kiüresedett szakrális tér volt.
Amíg családommal a pandémia idején otthon kényszerültünk maradni, igyekeztem olyan alkotásokat létrehozni, amelyek ember és táj vonatkozásában valósulnak meg. Evvel a munkával összefüggően egyre nagyobb hatást gyakorolt a gondolkodásomra azoknak a dolgoknak a szemlélése, ami az egyhelyben töltött idő közepette is folytonosan és tőlünk függetlenül is változó, ami körül vesz minket, úgy, mint a nappalok és éjszakák váltakozása. Elkezdtem az égitestekkel, mint archetipikus szimbólumokkal foglalkozni. Rövid táj-performanszok során igyekeztem beépíteni őket az alkotói munkába.
Ezeknek a folyamatoknak a mélyén mindvégig ott volt az idő múlásának a tematikája. Így az otthon közegében végzett magányos gyakorlatokhoz gondolatban elkezdtem egy másik szálat is hozzáfűzni. Szerettem volna olyan számomra meghatározó személyeket bevonni a munkába, akik az állandóságot és az elmúlás realitását egyszerre jelenítik meg az életemben. Megfogalmazódott bennem egy történet, amelyben bácsikák egy mesebeli térben rendezgetik a Napot és a Holdat, így működtetve a folytonos körforgást, ami a mi itteni hétköznapi életünket meghatározza.
Amikor lehetőség nyílt rá felkerestem életem fontos öregjeit Lajos tatát, Gábor bácsit és Jani bácsit. Olyan felvételeket készítettem velük, valós élettereikben, melyek során ezeket a szimbólumokat ők maguk hozzák mozgásba. Az inspirációt az az elrejtettségben végzett munkálkodás jelentette, amit ők képviselnek számomra.
Az égitestek, mint kellékek kiegészültek a méhkaptárokkal, amik elsősorban Lajos tata személyéhez kötődnek, aki mai napig méhészkedik. Így a kezdeti narratíva több személyen és helyszínen keresztül íródott tovább és síkjai mind egymásra rétegződtek.
Az utolsó helyszín, ami végül összefogta ezeket a szálakat az Ormánsági Okorág község templomának üresen álló belső tere volt. Ezt a helyszínt kifejezetten abból a célból keresetem és végül találtam meg, hogy az alkotás darabajait egy közös térben installálhassam. A helyszínnel, a térrel való találkozás hatására megszületett az a koncepció, rendezési elv, ami egy kerek egészként képes bemutatni ezt az összetett munkafolyamatot.
A templom monumentális és romos belső tereiben meg tudott jelenni az a belső kohézió, ami az egymástól külön álló helyszíneket, és embereket az alkotás kapcsán mindvégig összekötötte.
Kálmán Borbála, művészettörténész, a Ludwig Múzeum kurátorának méltatása:
„A nappalok és éjszakák körforgása bár kevéssé sorolható a kortárs művészet legaktuálisabbnak tekinthető témakörei közé, Zsin Bence videója mégis újszerű perspektívába helyezi azt számunkra, így válik életünk egyik legalapvetőbb jelenségének megfogalmazásából magával ragadó útkeresés. E toposz megjelenésének időzítése ugyanakkor nem véletlen, hiszen az alkotó egy hirtelen megváltozott világrendet értelmez az univerzális állandóság mentén, közvetlen környezetében is kutatva életének meghatározó elemei után. Habár Zsin az ember és élettér kapcsolatát keresi táj-performanszai révén, dekódolása mégis egy az elmúláshoz viszonyított személyes alkotói identitáskereséshez, saját kötött kereteivel történő szembesüléshez vezet. A felhasznált őszinte eszköztár rétegei humorral és egyszerű, mégis formai és verbális nyelvezetében egzakt módon feltárulkozó narratívában érnek össze.“
Zsin Bence a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festőművész tagozatán végzett 2014-ben, ugyanitt szerzett DLA fokozatot, mestere és témavezetője is Hegyi Csaba volt. Megalapításától tagja a Létra szociális és kulturális közösségnek, ahol az alkotóműhelye is található. Rajztanárként és osztályfőnökként dolgozik a Pécs-Somogyi Általános Iskolában. Rendszeresen részt vesz közösségi projektekben, melyek közül az egyik, az Úszó-ház a Ludwig Múzeum és a Collaborative Arts Partnership Programme kiállítása után meg is valósult egy többek között a tanítványaival történt együttműködés eredményeként a Rücker-Aknai tavon.
A DECODE 2021 Fődíjas projektje Építészet kategóriában
RENDRAKÁS
Alkotó: Varga Liza és Csanády Anna Dorottya
Alkotói statement:
Rend a lelke mindennek? –
Egyik egyetemi tantárgyunk keretében foglalkoztunk az AQB (Art Quarter Budapest) budafoki telephelyével, ahol a félév második felében az udvar rendezése volt a feladatunk. Sokat foglalkoztunk a „rend” és a „rendetlenség” szavak jelentésével a tervezés alatt. Különböző internetes cikkeket, hozzászólásokat gyűjtöttünk, hogy megérthessük az embereknek mit jelentenek. Azt vettük észre, hogy a rendetlenséget sokkal könnyebb felismerni és megfogalmazni, illetve a magyar nyelv is jobban ki tudja fejezni, több szinonimája van, mint a rend szónak. Rend szinonimái: fegyelem, rendezettség, szigor, szigorúság.
Rendetlenség szinonimái: káosz, zűrzavar, fejetlenség, felfordulás, rumli, kupleráj, kavalkád, kupi, kavarodás. A rend nagyon szubjektív, megfogalmazni is nehéz, legfőképpen azt, hogy kinek mit jelent. A Rendetlenség a rend fosztóképzővel. Az az állapot, amikor nincsen rend. Sokkal egyszerűbb valamiről egyértelműen eldönteni, hogy nincsen mint, hogy van. A rendhez általában szükségünk van egy viszonyítási alapra. Mihez képest van, vagy éppen nincs. Ezek a gondolatok vezettek minket arra, hogy az udvar rendezéséhez, tulajdonképpen nem is az udvarban zajló́ eseményekkel, hanem az arra való megérkezéssel lenne érdemes foglalkozni.
Már a tervezés kezdetén sokat gondolkodtunk azon, hogy a régi és nem túl esztétikus kerítés szerepét átvehetné valami más, de úgy éreztük, hogy ez mindenkinek az első gondolata és talán túl banális, de néha a legtriviálisabb válasz tud a legjobb megoldásként szolgálni. Így tehát az AQB és a Nagytétényi út között húzódó́ kerítés helyére egy átmeneti megérkezési sávot terveztünk, mert egy terület rendezésének első és legalapvetőbb lepése, hogy az érkezés és távozás helyszíne tisztázott legyen. A tervben a kapu kialakításának persze fontos szerepe van, de önmagában nem azt tartjuk értékesnek, hogy milyen lett esztétikailag a végeredmény, hanem azt a felismerést, hogy az udvar rendezéséhez nem konkrétan az udvart kell átalakítani, hanem annak egy origó pontot mutatni, ami köré már rendeződhet minden más. Az AQB-nek fontos szempontja volt, hogy ez a hely a Budafokiak számára észrevehető legyen, de ez a nyitottság ne legyen túlzó, oly módon, hogy a művészek alkotófolyamatát ne zavarja meg. Ez a jelenlegi állapotában nem valósul meg, emiatt is fontosnak tartottuk, hogy a rendezés ne csak a fizikai környezetre hasson, hanem a hely környezetével és ily módon a helyiekkel való viszonyára is, az is rendeződhessen.
Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, a BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési tanszék, tanszékvezető egyetemi tanárának méltatása:
„Az egyetemi feladatként készített pályamű az AQB udvarának rendezésével foglalkozik. Kisfilmjük színvonala kiemelkedik a mezőnyből, hiszen nem csupán prezentál, hanem értelmez, vizuálisan is gazdag fogódzókkal mutatja be a tervezők koncepciójának hátterét. A rend és rendetlenség fogalmai körül ironikusan keresgélő bevezetőt követi az érdemi, messze a konkrét építészeti problémán túlmutató felismerés: valaminek a megoldása nem biztos, hogy mindig ott rejlik, ahol a dolog maga. Az udvar „rendezését”, életre keltését ezért a tervezők nem az udvar megtervezésével, hanem az utcai kerítés-kapu építményének átértelmezésével, újrafogalmazásával javasolják elérni. Hogy a kerítés nem csupán elválasztó, negatív asszociációkat ébresztő műtárgy lehet, hanem életet generáló, pozitív tartalmú téri eszközzé is válhat, aktuálisan húsunkba vág; Anna és Liza pedig könnyed, mégis hiteles, felemelő válaszukkal a konkrét helyszínen túli érvényességgel mentik a fogalomnak ezt a jelentéstartalmát.”
Varga Liza és Csanády Anna Dorottya a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem negyedéves építészhallgatói. Tanulmányaik mellett aktívan kiveszik a részüket az építészeti közéletből, az egyetemen demonstrátori munkájukkal segítették a Lakóépülettervezési Tanszéket, jelenleg a Középülettervezési Tanszéket, azon kívül pedig összművészeti alkotótáborokat szerveznek, kiadványokat szerkesztenek, illetve kurzusokat hallgatnak. Nyaranként rendszeres résztvevői különböző alkotótáboroknak, ahol lehetőségük nyílik kipróbálni az elméletet, és közösségi tervezésben, építésben alkotni.
A DECODE 2021 Ígéretes projekt díjban részesült alkotása Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában
IDLE
Alkotó: Birkás Mona
Alkotói statement:
Kiterjesztett valóság alkalmazás, Instagram/Facebook, 2021.
Az Idle című alkotásom, egy digitális technológiával készített kiterjesztett valóság alkalmazás, amely bárki számára bárhol elérhető, amennyiben rendelkezik okostelefonnal és Instagram vagy Facebook alkalmazással. Az alkalmazást megnyitva a befogadó saját környezetében (a telefonja kameráján keresztül nézve) tizenegy darab, különböző cselekvéseket végző humanoid karakter jelenik meg egymás után. A karakterek megjelenésüket tekintve fekete-fehér négyzetrácsos mintázatúak és részben áttetszőek. Különböző emberi tevékenységeket utánoznak végtelenítve, (például csókolóznak, sétálnak, úsznak, újraélesztenek) a viselkedésükhöz (emberi testben keletkező) hang is társul. Tevékenységük a fizikai/valós környezethez csak részben kötődik, és egymással szándékosan nem interaktálnak.
Az általam kiválasztott tér ami köré a műalkotás története épül a virtuális tér. Mivel ezt a teret nehéz vizuálisan vagy verbálisan megragadni, ezért az volt az alapötletem hogy a felhasználók viselkedésén és az általuk tapasztalt élményeken keresztül próbálom meg. A pandémia katalizálta a digitális jelenlét mértékének növekedését, és a társadalom azon részének is szembe kellett néznie a virtualizáció előnyeivel és hátrányaival aki eddig ellenállt. A technológiai fejlesztések a megnövekedett igénnyel lépést tartva kápráztatnak el bennünket, arcfelismeréssel, deepfake-el kriptovalutákkal, miközben a felhasználókban ezzel egyenes arányban nő a feszültség, amiatt mert csak használjuk a (virtuális) világot, azonban képtelenek vagyunk megérteni és átlátni.
Az általam választott forma és médium a saját eszközeivel próbálja a virtuális teret faggatni. A mű maga is a virtuális térben keletkezett és érhető el. A kiterjesztett valóság médiumának köszönhetően egyrészt egyidejűleg végtelen számban megjelenhet, viszont minden egyes megtestestesülése más és más. A műben felfedezhető bináris és kvantumszámítási kérdések első sorban technológiai problémáknak tűnhetnek, azonban analógiát mutatnak azokkal a kérdésekkel ami az embereket létezésük kezdete óta foglalkoztatja.
Kik vagyunk? Hogyan keletkeztünk? Miért vagyunk? Mivé leszünk? Többek vagyunk-e a testünket és az elménket alkotó -általunk megismerhető- kódnál?
Etentuk Inemesit, az Artlocator applikáció és az Artlocator Magazin alapítójának méltató szövege:
„Szürrealista képek és pszichedelikus motívumok, mindezeket az elemeket egy generátorral készített női robot hang narrálja, amely az elme és a test keveredésének több szálon futó lehetséges verzióiról értekezik. Birkás Mona multimédiaművészként és digitális terméktervezőként írja le magát és arra összpontosít, hogy magával ragadó történeteket meséljen, miközben elmossa a fizikai és a digitális valóság közötti határokat. Idle című videómunkájában a komor motívumokat és a lágy rajzokat finom módon keveri, miközben izgalmasan kombinálja a formákat, színeket és vonalakat, hogy olyan világot teremtsen, amely új megvilágításban láttatja velünk az emberi létezést. A kiterjesztett valóság technológiája egy hatalmas, erőteljes és forradalmasító történetmesélési eszköz, amely megváltoztatja a művészek és a vállalatok márkaépítését. Birkás tökéletesen birtokolja ennek az új technológiának minden eszköztárát és bonyolult megastruktúrákat hoz létre, amelyek könnyedén lebegnek a „valós” vizuális kontextusban. Ahogyan az AR marketing trendek egyre nagyobb teret hódítanak, biztosak lehetünk benne, hogy az alkalmazott AR művészek iránti kereslet hamarosan drasztikusan meg fog nőni. Birkás Mona ebben az évben kezdte meg Doktori tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán, a kutatási témája pedig, a kiterjesztett valóság kritikai szerepe a képzőművészetben. Autonóm képzőművészeti tevékenysége mellett, párhuzamosan szoftverfejlesztőként és 3d dizájnerként is dolgozik.”
Birkás Mona a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Intermédia és Képzőművész-tanár szakán diplomázott 2017-ben, 2021 őszétől pedig DLA tanulmányait folytatja a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán, a kutatási témája: A kiterjesztett valóság kritikai szerepe a képzőművészetben. Művészeti alkotásaiban a digitális és a valódi/érzéki világ viszonyát vizsgálja. A digitalizáció és a technológia az egész életünket átformálja, a pandémia pedig katalizálja ezt a folyamatot. Saját élményeiből inspirálódva próbálja kritikusan feldolgozni azt, hogy hogyan hat a technológia az emberi érzelmekre, testre és kapcsolatokra. Digitális médiumokkal dolgozik, leggyakrabban kiterjesztett és virtuális valósággal, illetve 3D grafikával.
A DECODE 2021 Ígéretes projekt díjban részesült alkotása Építészet kategóriában
PERBÁL – „Üvegház”
Alkotó: Nagy Stefánia
Alkotói statement:
Perbáli fogyatékos lakóotthon bővítése
A perbáli fogyatékos lakóotthont belülről, használat közben ismerhettem meg 2013 nyarán. A legkitartóbb táborozókkal beköltöztünk az otthon falai közé, amikor betonból kukoricagórét építettünk számukra. Azóta minden évben visszatértem hozzájuk hosszabb-rövidebb időre. Diplomamunkám ebből az intenzív élményből merítkezik. Próbál egy lehetséges fejlesztési stratégiát felvázolni az intézmény számára, amely segíthet visszatérni az alkotók eredeti koncepciójához: az önfenntartó majorsághoz.
Az ember fél találkozni sérültekkel. Fél, hogy lelkileg megviseli, ha látja őket tolókocsiban, furcsa arckifejezéssel, érthetetlen mozgással. Fél, hogy valami olyan helyzetbe kerül, ahol nem tudja hogyan kell viselkedni. Meglepő, de az igazi találkozás teljesen más élmény. A Perbáli Gyermekotthon lakói hasonlóak egy óvodás csoporthoz, akik minden rezdülésedre figyelnek és örülnek, ha játszol velük. De itt ez az érzés még intenzívebb, mert az ő érdeklődésük egyedül rád fókuszál, rajtad kívül nem vonja el a figyelmüket semmi. Mindent tudni akarnak rólad, megölelnek és örülnek neked. Mintha a visszamaradott képességük csak vidámság és odaadás lenne. A pozitív kisugárzásuk átragad rád, és bár úgy érkeztél hozzájuk, hogy segítesz nekik, ennek ellenére pont, hogy ők akarnak segíteni neked. És ez sikerül is nekik minden egyes találkozáskor.
A lakóotthon hivatalos neve: Tovább Élni Egyesület. Bartholy Judit alapított 1990-ben, aki sérülten született gyermeke számára keresett alternatívát a kórházi viszonyokhoz képest. A programalkotást és építészeti tervezést Janesch Péter és Karácsony Tamás segítették.
Az általam tervezett bővítés fő funkciója a mezőgazdasághoz tartozó, a kertészeti terápiás foglalkozások kiszolgáló épülete. Mellékfunkcióként foglalkozások, közösségi tér szerepét tölti be. A meglévő lakóépületekben mindegyik közösségnek van egy nappali tere, ahol kezdetben elfértek egy-egy ünnepnapon is, ám azóta sokkal növekedett a bentlakók létszáma. Így akkora hely, ahol a három közösség, hozzátartozók és dolgozók egyszerre tudjanak pl. ünnepelni, ekkora tér nincsen. Jellemző az otthonra, hogy sok vendég érkezik hozzájuk, nyitott, családias a légkör. A lakókkal való első találkozás azonban akaratlanul is feszengő helyzetet eredményezhet. Úgy figyeltem meg, hogy ez nem sérültségből kinézetükből fakad, hanem hogy az ő privát életterükbe kerülünk. Az új épület egyfajta átmenetet adhat, lehetőséget a velük való találkozásra, egy nappali térben, kényelmesen, feszélyezettség nélkül.
Golda János, Ybl- és Pro Architectura- és Príma-díjas építész elismerése:
„A kilencvenes évektől működik Perbál határában egy értelmi fogyatékos fiatalokat befogadó lakóotthon. Régi malomépület körül hozták létre az önfenntartó tanyát közösségi összefogással, a Janesch-Karácsony építészpáros szakmai irányításával, majd nyaranta lelkes építészhallgatók önkéntes fejlesztő munkájával. Nagy Stefánia 2013 óta vesz részt a perbáli építőtáborokban, diplomatervét is a témának szentelte. Az „Üvegház-projekt” naiv gyerekrajzokat idéző prezentációja az alapélményt sugározza:„mintha az otthonlakók visszamaradott képessége csak odaadás és vidámság lenne”. Az építészet társadalmi felelősségének érzékeny dekódolását díjaztuk a pályaműben.”
Nagy Stefánia a BME Építészmérnöki Karán diplomázott 2021-ben. Mestere és több témában konzulense Fejérdy Péter, akinek a műtermében párhuzamosan az egyetemi tanulmányai mellett el is kezdett dolgozni. A műteremben eltöltött idő nagy hatást gyakorol szemléletére. Az egyetemi éveit végigkísérték nyaranta a különféle építőtáborok. Valkonyán elnéptelenedő kisközösséggel, Monoron a mélyszegénység problémáival, Perbálon a szellemi fogyatékkal élők sajátos világával szembesülhetett. A perbáli helyszín gyakorolta rá a legnagyobb hatást, ott érték a legintenzívebb élmények. Ezért választotta diplomatémának is. A 2021-ben megvédett diplomamunkáját Hauszmann-díjjal és MÉK-MÉSZ Diplomadíjjal is elismerték.
A DECODE 2021 Ígéretes projekt díjban részesült alkotása Építészet kategóriában
BÁLAVÁR
Alkotó: Sas Hajnalka Dóra és Bozó Márk Attila
Alkotói statement:
Debrecen közelében egy tanyán helyezkedik el a Korta-Porta vidéki ismeretterjesztő, tapasztalat bővítő kirándulópont. Ezen a helyen egy olyan érdekes alkotást szerettünk volna létrehozni, ami kirántja az ide látogatókat a városi életből és annak körülményeiből. Egy teljesen új dologgal ismerteti meg őket, amivel eddig lehet még sosem találkoztak, egy Várral, ami gigantikusra nőve ad helyet belsejében egy többdimenziós útvesztőnek. Kiemelkedő fontosságú a Vár anyaga, ami ugyancsak az ellentétet fokozza az egyhangú mindennapjainkban a minket körülvevőkkel. A lehető legközönségesebb anyagot, a szalmát választottuk ki, amelyet téglatest bálaként alkalmaztunk. Moduláris, játékos és izgalmas egymásra helyezésével épül fel ez az új világ, amiben az ide érkezők kíváncsiságtól vezérelt felfedezőutakra indulhatnak és talán haza sem akarnak menni a nap végén. Bemutatónkban, a városi és vidéki hangulatot állítottuk egymás mellé, feszültséget és ellentétet kifejező módon.
Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet egyetemi tanárának méltatása:
„Magunk mögött hagyjuk a várost, egy tanyára látogatunk. Vagy mégsem… Lehet, hogy ott ragadtunk a képernyő előtt, hiszen látjuk, elénk tárul a tanya, az új pálya, egy új, érdekes világ a mai napra. Menő pálya, van benne tehén meg kecske, egy halom járatokkal teli szalmabála, a bálák között kúszni-mászni lehet…zsír, nagyon király! Csak egy a baj – valami sántikál, valami másról is szó van. Talán át lettünk verve? Ja, hogy ez egy valódi tanya? Ott vagyunk! A szalma az szúr…de ugyanakkor meg puha is… valóban mászkálunk…ez most kecske volt? Vagy egy tehén? Hu de jó ez! A Bálavár szerzői ugyanazzal az eszközrendszerrel szemléltetik velünk a tervüket, amelyik sokaknak ismerős lehet a megszokott virtuális világból. De a céljuk nem az, hogy a virtuális sétára hívjanak, mert az hiszen csak egy makett, egy terv, egy elképzelés. A cél az, hogy a virtuális élményeinkből táplálkozva, kilépjünk onnan, visszataláljunk és megtaláljuk a kapcsolatot a valódi világgal és léttel, annak földhöz ragadt változatával. Megépítik a Bálavárat: élőben, a valóságban. Jó szórakozást!”
Sas Hajnalka Dóra és Bozó Márk Attila a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki szakára jártak, ahol mindketten 2021 januárjában diplomáztak. Tudatosan készültek hivatásukra, Dóra kőműves segédként, Attila technikusként indult, és egyetemi tanulmányaik alatt több helyen szereztek szakmai tapasztalatot. Pályamunkájuk egy féléves feladat volt a Debreceni Egyetemen, melyben a Debrecen közelében található egy tanyán elhelyezkedő Korta-Porta vidéki ismeretterjesztő, tapasztalat bővítő kirándulópontra szerették volna egy különleges alkotással felhívni a figyelmet. Kiragadni az embereket a városi életből, odacsalogatni a természetbe, a városi és vidéki élet közötti hangulatot, és az abban rejlő ellentétet szerették volna szemléltetni.
A DECODE 2021 Ígéretes projekt díjban részesült alkotása Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában
DIVERZITÁS
Alkotó: Szabó Renáta
Alkotói statement részlet:
Az érzelem értelmezés hiánya
Az járványhelyzet okán kialakult, mindennapossá vált maszk használat következményeként a körülöttünk lévők érzelmet kommunikáló arckifejezései, mimikái nehezen értelmezhetővé, akár értelmezhetetlenné váltak. Csupán a szavak szintjén tudjuk értelmezni a másik reakcióit. Érzelem értelmezésünk meglehetősen csorbult a megszokotthoz képest. Ám akad egy olyan betegséggel küzdők szűk csoportja, akiknél ez éppen, hogy megszokott, mindennapi helyzet. Ők az Asperger szindrómások (ASC). Akiknél a probléma egyáltalán nem ideiglenes, akik az érzelmeket örökké csak szavak szintjén értelmezik, s akik számára az érzelem mindig egy „maszk” mögé rejtett, furcsa dolog marad. (Ashwin, Wheelwright and Baron-Cohen, 2006) Most azonban mind azonos érzelem kommunikációs helyzetbe kerültünk. Az ASC-sek érzelem értelmezési problémái nem számítanak új keletű témának, ahogyan az egyre inkább aktuális, maszk okozta problémáink sem. Aktualitására megfelelő bizonyítékként szolgálnak a már interneten is fellelhető maszk mögötti helyes érzelem értelmezés elsajátítását segítő oktató videók. Ám a jelen helyzetben mindannyiunknál azonos kérdések közös megválaszolása újszerű megoldásokat eredményezhet.
Mindkét oldal szempontjából érintettnek mondhatom magamat, ugyanis barátomat néhány éve Asperger szindrómával diagnosztizálták, így számomra eddig is mindennapos dolognak számított az érzelem kifejezés és értelmezés egy kissé szokatlan irányból való megközelítése. Ám sosem voltam képes saját szememmel is észlelni, pontosan milyen számára az érzelmek nem megfelelő értelmezése. Nemrég azonban arra lettem figyelmes, hogy a jelen körülmények hatására (maszkok), ahogy mindannyian, úgy magam is megtapasztalok egy hasonló értelmezési akadályt.
Dr. Kukla Krisztián, az Art Quarter művészeti vezetőjének dicsérete:
„Szabó Renátának az idei Decode nem csupán gondolatgazdag és remek videókat, hanem egy elsősorban a mennyiségről szóló vitát is köszönhet. Szabó Renáta ugyanis az alkotó, aki a magát már-már rutinosnak tekintő zsűrit is a pályázati kiírás részletes értelmezésére sarkallja, mivel öt kisfilmet küldött be, a statementje pedig egy 85 oldalas szakdolgozat. A túlzó bőség mögött azonban komoly tartalom, úgyszólván a nonkonformitás performatív bemutatása lapul. Noha a Diverzitás és a Monotónia című videóknak egyaránt kiindulópontja a járvány teremtette szituáció, mindkettő könnyedén túllendül ezen az aktualitáson, hogy megható módon demonstrálja a vizuális kommunikáció horderejét. A Diverzitás az arc olvasásáról, a másik arcának rejtelmeiről szól egy kommentált videóperformanszban, amely a néző számára egyrészről felidézheti Marina Abramovic Ulay páros performanszait, azonban kérdésfelvetései a maszk és a személyiség, a perszóna témaköreit, nyelv és arcjáték, betegség és normalitás izgalmas relációit, a kódolással és dekódolással együtt járó delegált és koncentrált figyelmet járják körül. Szabó Renáta eredeti és mindenekelőtt ironikusan önreflexív képi világot teremt és jól bánik a zajjal.”
Szabó Renáta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója, a tervezőgrafika, a képzőművészet és a médiaművészet peremén mozgó alkotó, projektjeinek fő mozgatórugója a konceptuális gondolkodásmód. Alkotómunkáját jellemzően valós adatokon alapuló kutatói munka előzi meg. Munkáinak alanyai többnyire a közvetlen környezetében élő személyek, és sokszor sajátos humorral fűszerezve az ezekhez a személyekhez fűződő kapcsolódási problémákat is a közönség elé tárja. Többek között olyan témákat érint, mint az együttélés szimbiózisának átalakulásai, a szülői otthonban való ottragadás monoton légkörének felnőttként megtapasztalt hatásai. Alkotásai sokesetben experimentális jellegűek, melyek a grafikai alapoktól az audio rective tipográfián, az adat vagy akár érintésalapú sound-designon, az interaktív videoinstalláción, performance-on át egy folyamatosan bővülő médiahasználatig terjednek.
A DECODE 2021 Spotlight díjban részesült alkotása Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában
SORGI
Alkotó: Horváth Anna
Alkotói statement részlet:
SORĠI, egy köztéri bútorkollekció, ami újrahasznosított építési törmelékből készült, darabjait lebontásra ítélt épületek ihlették, ezáltal egyben emléket is állítanak Málta építészeti örökségének. A bútorkollekció Málta közterein is megjelenik majd, közben pedig Máltát képviseli a Wanted Design Manhattan keretein belül megvalósuló Eco Solidarityn.
A projekt neve, Sorġi, a máltai „sorga” igéből származik, és lehorgonyzó hajót vagy leülni készülő személyt jelent, ebben az értelemben pedig a Sorġi bútorok egyfajta invitálást fogalmaznak meg, hogy leüljünk, megpihenjünk, és más szemszögből figyeljük meg a folyamatosan változó máltai épített tájat.
A Sorġi egy folyamatban lévő kutatási projekt a körforgásosság máltai lehetőségeiről, amelynek első eredménye egy köztéri bútorkollekció, amely egyben kritikát fogalmaz meg a virágzó építőiparral szemben. A kollekció hat padból áll, melyek mind a helyi építkezési boomra reflektálnak: az építés láz áldozatául esett, lebontott vagy bontásra ítélt épületeknek állítanak emléket. A sorozat minden darabja újrahasznosított építési törmelékből, főleg mészkőből – Máltán ez a legfőbb építőanyag – készül, ami arra ösztönzi az embereket, hogy társadalmi és
történelmi szempontból is megkérdőjelezzék a sziget fejlődését és a jelenlegi fejlesztések környezetre gyakorolt hatását.
A hat pad alakját, színét és anyagát hat különböző máltai épület ihlette, és mindegyik egy rejtett elbeszélést tartalmaz, amely a máltai építészet felfedezésére invitálja a felhasználót. Minden bútordarab annak az épületnek a történetét meséli el, amely ihlette, és egy interaktív címkén keresztül a felhasználó elmélyülhet egy online adatbázisban, amely információkat tartalmaz a lebontott (vagy pusztulásra ítélt) máltai épületekről.
Bordás Péter, a BORD Építész Stúdió alapító tulajdonosának és a DECODE zsűri elnökének méltatása:
„Egy közösség életében gyakran szenved el veszteséget, melyet csak később, utólag érzékel. Megszokott életterünkben pillanatokat alatt tűnnek el, és jelennek meg épületek a városi szövetben, mely által a hétköznapi élet addig megszokott térbeli keretrendszere sérül, változik. Épített környezetünk, mint háromdimenziós keret, hasonlít a bakelit lemezek barázdáihoz, hangok és emlékek ragadnak meg benne, sokszor számunkra észrevétlenül. Horváth Anna SORGI projektje egyfajta városi barázda, egy bakelit lemez töredéke. Az elkészült tárgyak, utcabútorok, idősíkokat kötnek össze, vagy párhuzamosságokat hoznak létre. A közösség számára fontos Máltai épületek emlékezetes vonásait újra értelmezve egy, emberléptékű tárgyba kompresszálva láthatjuk viszont azokat, ami nem fotó, nem építészeti makett, hanem térbeli és funkcionális újraértelmezése a meglévő vagy már elbontott épületeknek. Funkcionalitásra ítélt alkotásokról van szó, amelyek az idő és használat közben sérülni, kopni fognak, ami még jobban erősíti az alkotás több síkú időbeli, és materiális kapcsolódását az aktuális valósággal. A SORGI felhívja a figyelmet az elbontott anyagokban rejlő emberi erőforrás értékére, és annak körforgására ösztönöz. A DECODE Spotlight kiemeli és díjazza a társadalmat szolgáló, azt előmozdító kreatív alkotásokat, így 2021-ben a Spotlight Díj a SORGI alkotást illeti.”
Horváth Anna magyar származású, Máltán élő designer, ahogy saját magát definiálja, narratív tervező és építész, az AHA alapítója. Régóta szenvedélyesen szereti a történetmesélést, ezért az építészmérnöki diplomája után a Central Saint Martins – University of the Arts Londonban szerzett Narrative Environments szakon MA diplomát. Stúdiójával a fenntarthatóságért és az építőipar körforgásos gazdaságáért küzd. Tervezési módszertanának fontos része az örömteli színekhez, formákhoz és tervezési megoldásokhoz vezető játék. A játékos megközelítéssel szemben azonban tárgyaikban gyakran rejtett társadalmi, kulturális, környezeti vagy politikai állásfoglalás is megjelenik. A SORĠI, egy építési hulladékból Málta köztereire készült bútorkollekció, mellyel Máltát képviselte az ECO Solidarity CLOSEUP 2021 elnevezésű rendezvényén.
A DECODE 2021 Shortlist projektjei
- K.É.V.E. PROLÓGUS – Molnár Dávid Ferenc (A DECODE 2019-es győztese)
- AHOL A FONAL MEGSZAKADT – Balkó Dorottya
- MONOTONITÁS – Szabó Renáta