A pályázati kiírásban arról nem sikerült információt találnom, hogy egy személy csak egy pályaművet adhat-e le. Személy szerint nekem van egy önálló projektem, és van egy másik projekt is, amit 4 fős csapatban készítettünk. Kizárja-e az egyik pályamű a másikat, vagy mindkettővel lehet jelentkezni?
A pályázati kiírás megengedi, hogy egy személy több pályaművet is beadjon, egyénileg, vagy csapatban egyaránt. A csapattal való pályázás során arra hívnánk fel a figyelmeteket, hogy az összes csapattagnak eleget kell tennie a pályázati követelményeknek (pl. korhatár).
Ha áprilisban töltöm be a 36. évemet, részt vehetek-e még a pályázaton?
A pályázat 18-35 év közötti alkotóknak szól, így amennyiben a díjátadó, azaz 2024. április 18. után töltöd be a 36. éved, nyugodtan pályázhatsz.
Mit jelent a koncepció bemutatása? A kezdeti inspirációk, a kivitelezés küzdelmei vagy a kész alkotás legyen inkább fókuszban?
Semmiképp sem egy kész terv vagy kész alkotás bemutatása a feladat. A zsűri a gondolatmenetre fog fókuszálni. Sokszor adott egy téma, feladat vagy egy probléma, majd érkezik egy inspiráció, és lassan kialakul egy erős elképzelés, a majdani kész mű forrása. Az alkotói folyamat során a mű gyakran átalakul, formálódik, de a kezdeti gondolat, koncepció végig jelen van és az elkészült munkán is észrevehető. A pályázat arra kíváncsi, hogy milyen gondolatok mentén születik meg egy mű, mi vezeti az alkotó kezét, mindezt egy konkrét projekt bemutatása által szemléltetve. Így tehát nincs megkötve, mi legyen fókuszban.
A rövid statement és a videóban szereplő szöveg lehet ugyanaz?
A statement nem nyilvános, csak a zsűri számára készül, a kisfilm mondanivalóját megerősítendő, lehet szakmai jellegű. A kiállítás látogatói számára csupán a kisfilmet nézve is ki érhető kell legyen a mondanivaló. Ha ehhez narráció vagy feliratozás is szükséges, akkor informatív, tömör, érthető és könnyen olvasható formában természetesen lehetséges. Funkcióját tekintve tehát a két szöveg más.
Lehet-e egy pályaművet mindkét kategóriában indítani?
Egy alkotás csak egy kategóriában indítható, de egy szerző több pályaművet is beadhat.
Lehet-e tavalyi egyetemi projekttel pályázni?
Abszolút lehet, a pályázat célja nem maga a műalkotás bemutatása, hanem az oda vezető út prezentálása. A zsűri elsősorban a gondolatmenetet fogja értékelni, nem a konkrét megszületett alkotást.
Lehet-e egy régebbi, 5-6 évvel ezelőtti tervvel is pályázni?
Igen, természetesen lehet.
Mely kisfilmek lesznek megtekinthetők a kiállításon és mely kapcsolódó alkotások kerülhetnek fizikálisan is kiállításra a galériában?
Amennyiben a pályaművet a zsűri shortlist kategóriába választotta, az automatikusan bekerül a kiállítási anyagba. E mellett idén minden shortlist kategóriás alkotás számára lehetőség nyílik egy kapcsolódó tárgy, installáció elhelyezése is, figyelembe véve természetesen a kiállító tér geometriai adottságait.
Korábbi évek DECODE díjazottjaként, regisztrálhatok-e idén is?
A pályázat nem zárja ki a korábbi években díjazott pályázókat, de kiköti, hogy már korábbi években nyertes pályaművel újra nem indulhat.